A budapesti Hazai Bank Rt. harmincegy éves tisztségviselője, Kornis Jenő 1914 augusztusa elején kapta meg katonai behívóját. Esztergomban egy "munkás pótzászlóaljba" osztották be, majd bevagonírozták, és augusztus 11-én már meg is érkezett a galíciai Przemyślbe. Részese volt az erőd ostromának, és   [>>>]

A budapesti Hazai Bank Rt. harmincegy éves tisztségviselője, Kornis Jenő 1914 augusztusa elején kapta meg katonai behívóját. Esztergomban egy "munkás pótzászlóaljba" osztották be, majd bevagonírozták, és augusztus 11-én már meg is érkezett a galíciai Przemyślbe. Részese volt az erőd ostromának, és itt kezdett bele naplójának megírásába is, amelyben részletesen beszámolt a frontélményekről. 1915. március 23-án letették a fegyvert a túlerőben lévő oroszok előtt, és naplóbejegyzései innentől kezdve a szamarkandi fogolytáborban, majd a Moszkvai Kormányzóságban folytatott mezőgazdasági munkáról szóltak, míg csak 1918 tavaszán végrehajtott sikeres szökést követően, haza nem térhetett. A naplót, és a vele együtt fennmaradt leveleket, jegyzeteket és fényképeket szerzője később egy barna színű női táskába helyezte, amely később a család lakásában évtizedekre eltűnt a szekrények mélyén. A zsidósága miatt 1944-ben Auschwitzba hurcolt és ott is meghalt szerző halála után mintegy hetven évvel később találta meg a táskát és annak tartalmát az egyik leszármazott, az unoka Kornis Anna, amely az ő és Takács Ferenc válogatásában és szerkesztésében került most nyomtatásba. A rövid előszót követően olvashatjuk a voltaképp menyasszonyának, 1918-tól feleségének, Löbl Gizellának vezetett naplót, amely érzékletesen számol be az ostrom hónapjairól és az ott átélt megpróbáltatásokról. Mindezeket plasztikusan mutatja be egy 1914. január 13-i bejegyzés részlete: "Kíváncsi vagyok, még meddig bírjuk, még meddig tarthat? A bakancsok mind lukasok, talp nincs, kesztyűje csak kevésnek van. Még óriási szerencse, hogy a tél nem oly borzasztó vad, de azért épp elég hiányos öltözékben, hiányos élelemmel egész nap hóban járni és feküdni. Megettük a lovakat, mert nem volt takarmány, most pedig megesszük a takarmányt, mert nincs ló". A későbbiekben megtudhatjuk, hogyan esik fogságba, miként viszik társaival együtt, majd egy hónapon keresztül a mai Üzbegisztán területén található Szamarkandba, ahol a kozáktáborban helyezik el őket. Részletesen ír az ottani állapotokról, a foglyokat kínzó járványos betegségekről, arról, hogyan zsarnokoskodott felettük az oroszok által kinevezett magyar felügyelő, a megerőltető munkáról, amely aztán folytatódik a másik területen, Moszkva környékén, ahol pedig télen a mínusz negyven foktól szenvednek. A napló végén beszámol kalandos hazajutásáról is. Ezt követi közel kétszáz, levelező- vagy képeslapon fennmaradt, 1914. augusztus 4. és 1918. május között született levél szövege, amelynek kétharmadát Kornis Jenő írta feleségének, a többit pedig Gizi neki (a fogságban született levelek hosszas kerülővel jutottak el a címzetthez, a Dán Vöröskereszt hadifogoly-irodáján keresztül). A kiadvány végén néhány további feljegyzés olvasható. A kötetet Kornis Anna családtörténeti epilógusa zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]